Nem tudom, hogy a csapból folyó bor, vagy a szomszéd kislány esti koncertje volt ránk valamilyen mágikus hatással, de elhatároztuk, hogy búcsút intünk a gyalogos útnak. Elég volt a murvából !!! :) Ha az aszfaltos út követi a gyalogutat, rátérünk. Normális, biciklis tempóban tudunk haladni, többet tudunk időzni a kimondhatatlanul gyönyörű, középkori hangulatot árasztó településeken.

Pamplónától már sokkal több bringással találkozunk. A sok papírkutya : ) kihagyja a Pireneusokat, de páran már azon a szakaszon is aszfaltot választották. Egész nap három spanyol sráccal kerülgetjük egymást. Ők szigorúan a gyalogos úton mennek, szuper terepre való bringájuk van, de a pihenőknél gyakran összefutunk.

Sokkal kényelmesebben haladunk, nem nyeljük a port, nem kell annyit kerülgetni a gyalogosokat. Gyakran leülünk egy kávéra vagy egy frissen facsart narancslére, szívjuk magunkba a hangulatot.

A vad hegyek Pamplóna óta egyre szelídülnek. Még vannak kemény emelkedők, meredek lejtők, de egyre sűrűbben lágy domboldalakon tekerünk. Az utat végeláthatatlan szántóföldek és szőlők szegélyezik.

A zarándok menü rabjai lettünk. Lehet, hogy én leszek az egyetlen peregrino aki hízni fog a Caminon. : )

60 km megtétele után, este hétkor, a semmi közepén defektet kapni megfizethetetlen! A hőmérséklet még bőven 30 fok felett, Hoztunk magunkkal egy izét, amit ilyen esetben bele kell fújni a gumiba és volt defekt, nincs defekt. El is kezdtük a műveletet, és hamarosan a kerék orrán száján, elállíthatatlanul dőlt ki a fehér hab és kezdte elborítani a tájat. Valami azt súgta, hogy az izé nálunk nem működik. Miklós leszedte a kereket, 1 teljes tekercs wc papírt feláldozva eltüntettük a ráfról a habot és Miklós kicserélte a belsőt. Mint utólag kiderült, a belső nem kilyukadt, hanem szétrepedt, ezért  volt a habparti.

A defektkaland után egy tündéri falucskában kötöttünk ki. Az egész falu és a vének tanácsa kint ült a házak előtt. Elvezettek egy játszótéri kúthoz, ahol nagyjából megszabadultunk a kezünket könyökig borító bicikliolajtól, majd kérdeztük, hogy van-e a faluban szállás. Mindenki lelkesen, természetesen spanyolul magyarázza, hogy hol aludjunk. Ahogy haladtunk, már kérdezni sem kellett, mert mintha csak vártak volna mindenki mutatta az utat. A falu végén egy kis ház kapujában a szállás tulajdonosa már messziről, a kapuból integetett. Valaki telefonált neki, hogy érkezünk. A sátorozáson annyira meglepődött, hogy árat sem tudott mondani :) Fel kellett hívnia telefonon a lányát,hogy mitévő legyen, de a gyermeke még tanácstalanabb volt. Végül nagylelkűen felajánlottunk 5 €-t és mindenki boldog volt. : )

Kaptunk egy rózsabokrokkal övezett kis helyet, volt asztalunk, székünk, a házban áram és tiszta fürdőszoba. Még törölközőket, tusfürdőt is akatr adni a signora, de nem fogadtuk el. A konyha hűtője megabárként üzemelt, így  hogy neki is legyen egy kis üzlet az ottlétünkben bevásároltunk nála. Úgy láttam két szobát ad ki a hölgy, és ő egy kis külön lakrészben lakik. Nagyon kedves volt, amikor látta, hogy minden rendben velünk, magunkra hagyott és nem is láttuk a másnap reggeli indulásig.