El Camino két keréken

1. nap 2016.07.30. szombat

2016. október 14. - Ica és Miklós

Napi táv: 27.24 km
Start: Saint Jean Pied de Port, 9.00 óra
End: Rochesvalles, 19.00 óra

Hajnali kettő körül érkeztünk Saint Jean Pied de Portba. Szinte azonnal megtaláltuk a házat, ahol az autót szeretnénk hagyni. Gyanús volt, egy átlagos családi ház, teljes sötét, csend, minden zárva. Nem volt mit tenni, az üléseket lehajtottuk és szinte azonnal elaludtunk. Reggel 7 óra után egy idősebb nőt láttam sétálni az udvaron. Kérdeztem, hogy itt lehet-e hagyni az autót 3 hétre. Egy szót sem ért angolul, elkapja a karom és behúz az udvarra, közben bőszen magyaráz. Spanyolul. Egy cseppet sem zavarta, hogy időnként sikerült közbevágnom, hogy nem értem. Megmutatta a kertjében parkoló autókat, papír cetliket kapott elő egy cipős dobozból: 1 ( itt egy nevető napot ábrázoló rajz) = 1,6 € közben kávéval kínál, nagyon kedves. Beparkoltunk, leadtuk a kulcsot, bekerült 10 másik kulcs mellé a cipős dobozba, cserébe kaptunk egy cetlit, amelyre ráírta a címét, valamit, hogy 10 € és egy spanyol szó. Vaslogikával azt gondoltam azt jelenti, hogy előleg.

Gyors mosdás, bringák felszerelése és indulás a zarándokirodába. Akkora hegyen van, hogy mindjárt gyalogos zarándokká váltam. Miklós bírja, az iroda kapujában várt mire fellihegtem. Megkaptuk a zarándok útlevelet, sok-sok hasznos tanácsot, és reggeli után nekivágtunk.

Saint Jean Pied de Port egy gyöngyszem. Nagyon szívesen maradtam volna 1 napot, de a vágy erősebb. Indulni kell!

Gyilkos terep gyalog is, de bringával különösen. Sziklás, köves, brutál emelkedők. Persze, hiszen ez a Pireneusok.  Többet toltuk, mint tekertük. Volt olyan rész, ahol közös erővel, ketten, egyesével vonszoltuk a bicikliket, de minden szenvedésért kárpótolt a panoráma. Egyre vadabb, csipkézett hegycsúcsok, feneketlen szakadékok, ezeréves, mesebeli erdő. A smaragd füvet ráérős tehéncsodák, ménesek, juhnyájak legelészik, és közben csodálkozó megvetéssel néznek ránk.

Nem lehet elmondani milyen nehéz terep. A zarándokirodában az öreg azt mondta, hogy 5-6 óra lesz a 25 km. Ez lehet, hogy igaz, de gyalog. A bringákat tolni sem lehet, húzzuk, vonjuk, cibáljuk, gyakran segítenek a gyalogosok. Egy olasz párral csapódunk össze, együtt nevetünk a szenvedésünkön. A fő viccünk az, hogy mi azt hittük biciklizni fogunk, de eddig szinte csak gyalogulunk. Ez akkor nagyon vicces volt :)

Délben sziesztát tartottunk (és még többször is napközben), magunkba szívva a csendet, nyugalmat, erőt gyűjtünk a további útra. Erősen fogy a müzliszelet, a zselé és a szőlőcukor.

21 km-nél elértük a legmagasabb pontot (1400 m.), de akkora köd volt, hogy szó szerint az orrunkig se láttunk, max. 1-1,5 m, így lefelé is nagyon óvatosan kellett menni.

Roncesvalles az első spanyol szállásunk. Pici falu, 25-30 lakos, Az albergue hatalmas, a Santa Maria templom köré szerveződve. Mi a tövében vertünk sátrat, és mindössze 5 € kettőnknek. Fantasztikus környezet, sátrazóknak külön vizesblokkal. Mivel csak 3 sátor van, azok is jó messzire tőlünk, majdnem privát.

Nehezen vertünk sátrat, viharos szél fújt, és az eső is szemerkélt. Mire hálózsákba bújtunk, már sötét volt. Egyszer elemlámpa fénye világít, bőszen „olá”-zik valaki. Kinézek, és a gondok spangol nyelven magyarázza, hogy rossz helyre vertünk sátrat, mert ez itt egy temető. Szerencse, hogy én sem beszélek sokkal jobban angolul, így remekül megértettük egymást. Kikönyörögtem, hogy ne kelljen költöznünk, mert ha most ki kell bújnunk a hálózsákból, akkor a temető újabb két hullával gyarapodna, és ebben az időben biztosan nem esne jól neki sírt ásni. Megesett rajtunk a szíve, és jóéjszakát kívánt. Furcsa mosollyal az arcán magunkra hagyott.

Az eső még jobban rákezdett, süvöltött a szél, a templom lyukas ereszeiből és vízköpőiből földöntúli hangok hallatszottak. Kopogás, suhogás, csoszogás. Épp elaludnék, egyszer csak érzem, hogy valaki finoman megütögeti a sátrat és megsimítja a fejem. Dermedten fülelek, felrémlik a gondnok sejtelmes arca, nem merek mozdulni, és mikor épp álomba félném magam, újabb simogatás, majd újabb, furcsa hangok minden irányból a sátor körül. Jár az agyam, nyugtatom magam, ez csak egy rendes kísértet lehet ha simogat. Szólok, Miklósnak, hogy szerintem valaki be akar jönni, azt mondja, hogy szerinte is és alszik tovább. :)

Egy újabb ütögetésnél rájövök, hogy amikor szél, a sátor külső ponyváját nekifújja a belső ponyvának, ez ér a fejemhez, ez simogat. Ezt el is hiszem, lejjebb csúszok és gyorsan elalszom, mielőtt, megdőlne az elméletem. :)

A pontos távolságokért és időpontokért puszi Mikósnak:)

És végül meg kell állapítom, hogy a lovakat kevésbé zavarja a köd a legelésben, mint a biciklist a tekerésben.

Buen Camino!
Ica & Miklós
Etap 1.
etap1.jpg
 A lenti kép egy galériát takar. Kattints rá!
Dolgozott a GoPro is:
1. nap

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminoketkereken.blog.hu/api/trackback/id/tr6611808363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.