El Camino két keréken

18. nap 2017.08.13 Finisterra

2018. november 16. - Dr. Gubán Miklós

Napi táv: 40,19 km

Össz: 951,69 km

Indulás: Estorde

Érkezés: Estorde

Szállás: Caming Ruta Finisterre

  

A Finisterre-szirtfok kb. 10 km-re van a kempingünktől, így egy kényelmes reggeli után nekivágtuk. Nagyon furcsa volt csomagok nélkül kerekezni, a pillekönnyű bringákkal.

Az út szinte 3 részre oszlik. Durva emelkedő, majd a magasságot amit megszereztünk percek alatt elveszítjük a szélsebes lejtőn, hogy újra felküzdhessük magunkat a szirtre.

A világítótoronnyal koronázott szirtfok nagyon különleges hangulatú, ihletett vidék. Hiába, mégiscsak a világ végéről kémlelünk a végtelen nyugati égbolt felé, s addig szárnyal a tekintetünk, amíg az ég beleszakad az óceánba.

Valójában van egy nyugatabbi pontja az európai kontinensnek Portugáliában, de ki törődik itt ezzel?

Az elnevezés még a római időkből ered, akkor ez a szirtfok jelentette az ismert világ legnyugatibb pontját.

A hagyomány szerint az ideérkező zarándokok itt elégetik a ruháikat, megszabadulva az anyagi világ terheitől, melyek elszállnak, mint a füst. Jelképezve ezzel az út alatt végbemenő lelki változást is. Ma már a műszálas ruhák és a nagyszámú zarándok miatt kérik, hogy tekintsünk el ettől a hagyománytól. GYŐZZÖN A FÖLD!!!!

Egy darabig élveztük a látványt -habár ezzel soha nem lehet betelni -, elkészítettük a "kötelező" fényképeket, majd visszagurultunk a városba. A délutánt a finom fehér homokos, hosszan elnyúló parton töltöttük. Nem állítom, hogy pancsoltunk a kb.18-19 fokos vízben, de megmártóztunk.

Este újra feltekertünk a szirtre, a bárban vettünk két pohár sangriát, kerestünk egy sziklát és kiültünk várni, hogy a végtelen víz elnyelje a napot. A látóhatáron már nem is lehetett megkülönbözetni hol ér véget a víz, hol kezdődik az ég. Az ég kicsit felhős lett, millió sugárban szórva szét a fényt. A nap ereje egyre gyengült, enyhe szél támadt.

A háttérben a bár teraszán zenekar játszott. Ettől szívesen eltekintettünk volna.

Nagyon sokan jöttek. Amennyire lehetett igyekeztünk kizárni a többieket. Csak néztük a látóhatáron vízbefúló napot, eszünkbe jutottak az utunk emlékei, a megszámlálhatatlan felejthetetlen pillanat. A naplemente a pároddal romantikus, giccses dolognak tűnik. De nem volt az. Inkább lélekbemarkoló, szívszorítóan szomorú. Aki az ÚT végén a Finisterre-fokon megnézi a naplementét másnap új emberként ébred.

Úgy legyen!

Buen Camino!

I & M

20170812 142231 Estorde Camping Rua de Finisterre

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminoketkereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1614376097