Elhatározás
Elhatároztuk, hogy végigmegyünk. Végigmegyünk az Úton Miklós és én. 35 éve vagyunk együtt, és idén júliusban csak ketten, önmagunkra utalva megtesszük az Utat, az El Caminot. Na nem gyalog, annyira nem vagyok bátor. Két keréken vágunk neki.
Caminós ismerőseim szemében látok egy kis furcsa pillantást, szinte hallom a gondolataikat: „Caminot bringával? Hát, úgy is lehet, de az nem ugyanaz.”
Nem ugyanaz, tudom. De talán nem is AZT akarom. Nem is tudom, mi az AZ. Végigolvastam 10-12 blogot az útról, végighallgattam három ismerősöm beszámolóját, de nem derült ki. Mindenkinek más az AZ. Nem tudom, hogy én miért indulok el. Nem leszek zarándok, nem akarom legyőzni vagy megtalálni önmagam. Az útnak számomra nincs célja. A cél maga az út. Csak tekerni amíg jólesik, megállni ahol valami szépségben gyönyörködni lehet, enni mikor megéhezünk, sátrat verni ha elfáradunk. Szeretnék úgy köszönni, hogy „Buen Camino”. Eljutni Santiago de Compostelláig, majd onnan tovább a világ végére, Finisterre-be.. Bámulni az Atlanti-óceán hullámaiba lebukó napot, élvezni a pillanat boldogságát. Valami ilyesmi számomra az AZ.
Ica
