El Camino két keréken

El Camino két keréken

12. nap 2016.08.10. szerda

2016. október 17. - Ica és Miklós

Napi táv: 63.91 km
Össz. km: 846.18 km
Start: Melide
End: Santiago de Compstela

Jól aludtunk a zarándokszálláson, így reggeli után frissen indultunk. Szép, dimbes-dombos vidék, az út is hasonló, egész végig fel-le, fel-le. Aszfalt, murva, földesút, minden játszik. Egyre több az ember. Olyan 15 km lehetett hátra, amikor egy egymás kezét fogó, nagyon idős házaspár mellett tekertünk el. Kis hátizsákjukon a fésűskagyló fityegett. Nagyon meghatóak az ilyen képek.

Ahogy közeledtünk, valamiért egyre csendesebbek lettünk, csak figyeltük a sárga nyilakat és tekertünk.
Mikor megérkeztünk, szavak nélkül szemlélődtünk. Lenyűgöző a látvány ami a szemünk elé tárult. A katedrális előtti téren zarándokok fekszenek a földön, fejük alatt a hátizsákkal, mások táncolnak, énekelnek, ünnepelnek.
Mi csak álltunk, próbáltuk befogadni a látványt, és egymást megölelve csak azt mondtuk MEGCSINÁLTUK.
Megkerestük a zarándokirodát, megkaptuk az okleveleket.
Visszamentünk a térre, hogy megnézzük a katedrálist, de akkora volt a tömeg, hogy inkább későbbre halasztottuk.
Kicsit pihentük, ebédeltünk. Az egyes éttermek elég közel vannak egymáshoz. A közvetlen mellettünk lévőben pillanatok alatt akkora verekedés tört ki, hogy én még ilyet nem láttam. Röpködtek a székek, a poharak, nők, férfiak verték egymást. Azt sem tudtuk ki-kivel van. Az összegyűlt tömeg azért elég jól szórakozott. :) Jöttek a rendőrök, elvittek pár embert, a mentők a vérzőket, az étterem eltakarította a romokat, és pár perc múlva ment tovább az élet, mintha mi sem történt volna.
Ebéd után visszamentünk a katedrálishoz, épp zarándokmise kezdődött. Nagyon megható volt. Rengeteg zarándok vett részt rajta a világ minden tájáról.
Az óriás tömjénezőt sajnos nem láttuk lengeni. A rossz nyelvek szerint a sok zarándok bűzének elnyomása miatt kellett ilyen hatalmas és a kereszthajót teljesen belengő tömjénezőt alkalmazni :)
A látványt képtelenség befogadni olyan monumentális az egész és oly gazdag. Igyekszünk mindent emlékezetünkbe vésni amit látni, hallani, érezni lehet, de biztosan kell egy kis idő, amíg feldolgozzuk. Otthon majd még hosszú ideig kutatunk a részletek után.
Sokáig kóvályogtunk, a városban, este értünk a kempingbe. Még nem tudjuk hogyan tovább.

 És végül meg kell állapítanom, hogy ITT VAGYUNK SANTIAGOBAN!!!!! :) :)

Buen Camino!
Ica & Miklós

Etap 12. etap12.jpg

  A lenti kép egy galériát takar. Kattints rá!

A megérkezés videója:

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminoketkereken.blog.hu/api/trackback/id/tr7811814405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása